Kelebia Önkormányzat Szent Erzsébet Otthonháza

ELÉRHETŐSÉGEINK:
 Név: Kelebia Község Önkormányzata Szent Erzsébet Otthonháza
P5190010
 Cím: 6423 Kelebia, József A. u. 75.
 Telefon:                 
06-77/454-224
 Fenntartó neve:
Kelebia Község Önkormányzata
Intézményvezető neve: Turi Mária
 Működési kör: Kelebia község közigazgatási területe

  Szervezeti és működési szabályzat 2017 módosított (PDF)
Szakmai program 2017 (PDF)

Alapító okirat (PDF)

GALÉRIA

Az Otthonház Kelebia község közigazgatási területén végzi típusának megfelelően az időskorúak magas színvonalú, differenciált gondozását.

Biztosítja koruknak, egészségi állapotuknak megfelelő korszerű fizikai, egészségügyi szociális és pszichés gondozását, valamint gondoskodik a célszerű, hasznos tevékenységük szervezéséről azzal a céllal, hogy késleltesse a kóros öregedés kialakulását.
Az intézmény szakmai programjának kialakításában, valamint az ápolók és gondozók munkájának meghatározásában, irányításában elsődleges szempont, hogy az idős korból eredő különleges igényeknek mind magasabb szinten tudjunk eleget tenni.

P5190003

Az intézmény működésének legfontosabb alapelvei

- A szolgáltatások nyújtása során a középpontban az ember, az egyének és családok kell, hogy álljanak.
A szociális intézmény csak kiegészít, pótol, támogató szerepet tölt be, fő hangsúly az egyén életvezetési képességének a helyreállítása.

- Az ellátást igénylők továbbra is a társadalom hasznos tagjának érezhessék magukat, az idős korral együtt járó elmagányosodás, elszigetelődés, a társadalmi kirekesztődés enyhítése, megakadályozása, a szociális biztonságérzet megőrzése.

P5190010

- Minden ellátottat egyenlőnek kell tekinteni.
Tilos mindennemű hátrányos megkülönböztetés, előítélet alkalmazása.
- A gondoskodás során az ellátást igénybevevők emberi méltóságát biztosítani kell. A személyes szabadság megtartását elő kell segíteni.

- Az esélyek egyenlőségének biztosítása azoknak az ellátottaknak, akiknek ezen alapelv érvényesítése nélkül hátrányaik súlyosan növekednének.

- Az intézmény szolgáltatásaival rugalmas módon igazodjon a helyi igények kielégítéséhez.

 P5190020

- A minőségbiztosítás feltételrendszerének jelenléte: jól felkészült szakemberek, a gondozói munkában nélkülözhetetlen empátiával, toleranciával rendelkező gondozók alkalmazása, a tárgyi-intézményi feltételek maximális, az ellátottak szükségleteihez igazodó biztosítása.

- Az egészséget munkánk során az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerinti értelmezés alapján értjük: "az egészség az egyén testi, lelki és szociális jóléte". Különös gondot fordítunk a testi (szomatikus) egészség védelmére, a lelki (pszichikai) egészség védelmére, a pszichohigiénére, a szociális, társadalom-egészség védelmére.

P5190012

Mindezen elvek alapján a következő szolgáltatásokat biztosítja az intézmény:

Szociális alapszolgáltatási körben:
- étkeztetés,
- házi segítségnyújtásban személyi gondozásra ellátotti létszám: 9 fő
- nappali ellátás (idősek klubja): engedélyezett férőhelyek száma: 30 férőhely, mely keretében 3 fő demens személy ellátását is vállalja 

Szakosított ellátás:
- idősek otthona: engedélyezett férőhelyek száma: 27 férőhely

P5190019

Az alapszolgáltatást és szakosított ellátást nyújtó egységek integrált szervezeti formában működnek. A szervezeti egységek munkáját az intézményvezető hangolja össze.

Az együttműködés és ésszerű munkamegosztás lehetővé teszi a rászorulók szociális helyzetének, korának és egészségi állapotának megfelelő ellátás biztosítását, a különböző ellátási formákban.

P5190023


Étkeztetés:

Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmenetileg nem képesek biztosítani, különösen:
- koruk,
- egészségi állapotuk,
- fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük,
- szenvedélybetegségük, vagy
- hajléktalanságuk miatt.
Az ellátásban részesíthetők körét a helyi rendelet szabályozza.

Az ebéd igénybevételének módjai:

-      a gondozónő a lakásra szállítja külön térítés ellenében,

-      elvitellel a főző, illetve a tálaló helyről (hétköznapokon a Polgármesteri Hivatal konyhája, egyéb esetekben az intézmény)

-      a klubtagok helyben, a klubban veszik igénybe.


A szolgáltatás hétköznapokon vehető igénybe, illetve indokolt esetben hétvégi-és ünnepnapokon is.

Kiszállítás csak hétköznapokon történik.

2016. április 1.-jétől kétféle menü közül lehet választani az alábbi módon:  

-          A kelebiai honlapon is megtehető, ahol követve az utasításokat egy heti rendelést lehet leadni, legkésőbb előző hét csütörtök 12.00 óráig. Ekkor lezár a rendszer, ezután már nem fogad menüválasztást.

-          Szívesen segítünk az intézményben is. Személyesen be kell jönni a hónap utolsó hetében, legkésőbb szerda délig. Egy havi étlapon a gondozónő segítségével be kell jelölni, hogy melyik menüt választják. Aláírást követően hetente mi adjuk le a kelebiai honlapon a konyha felé.

-          A kiszállítással étkezőknek az ebéddel együtt viszik a havi étlapot a gondozónők, a menete ugyanaz, mint az előbbinek.

Az itt leadott menürendelés nem érinti az ételrendelési mennyiséget. A lemondást, új kérést továbbra is az intézményben személyesen vagy telefonon lehet leadni. Lemondani, ismételten kérni előző hét csütörtök 10 óráig lehet. Ez alól csak az egészségügyi ok, rendkívüli esemény képez kivételt. Ha nem jelölnek menüt, A menüt kapnak abban az esetben.

Az ellátásért térítési díjat kell fizetni. Az intézményi térítési díjat Kelebia Község Önkormányzata állapítja meg rendeletében, mely jelenleg 570,- Ft/adag. Az étel kiszállításáért is kell fizetni - aki így kéri-, mely szolgáltatás intézményi térítési díja jelenleg: 180,- Ft/adag.
A szolgáltatások igénybevételéért fizetendő személyi térítési díjat az intézményvezető határozza meg a vonatkozó jogszabályok alapján a kérelmező jövedelmi helyzete figyelembevételével.


Házi segítségnyújtás

Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást.

A házi segítségnyújtás keretében szociális segítést vagy személyi gondozást kell nyújtani.

A gondozási szükséglet vizsgálatot a 36/2007. (XII. 22.) SZMM rendelet alapján kell elvégezni. Ennek keretében meg kell állapítani azt, hogy az ellátást igénylő esetében szociális segítés vagy személyi gondozás indokolt. Ha a gondozási szükséglet az értékelő adatlap szerinti III. fokozatú, a szolgáltatást igénylőt az intézményvezető tájékoztatja a bentlakásos intézményi ellátás igénybevételének a lehetőségéről, ebben az esetben a szolgáltatást igénylő az intézményi elhelyezés időpontjáig házi segítségnyújtásra jogosult.

Ha a szolgáltatást igénylő személy egészségi állapota vagy személyes körülményei a szolgáltatás halaszthatatlan biztosítását teszik szükségessé, a házi segítségnyújtás legfeljebb 30 napos időtartamra akkor is nyújtható, ha a gondozási szükséglet vizsgálata még nem fejeződött be.

Amennyiben a házi segítségnyújtás során

-          szociális segítés biztosítása esetén személyi gondozási feladatok ellátása válik szükségessé, a gondozási szükséglet vizsgálatát ismételten el kell végezni,

-          szakápolási feladatok ellátása válik szükségessé, a házi segítségnyújtást végző személy kezdeményezi az otthonápolási szolgálat keretében történő ellátást.

A főbb gondozási tevékenységek:

  • szociális segítés keretében:

-    a lakókörnyezeti higiénia megtartásában való közreműködés,

-    a háztartási tevékenységben való közreműködés,

-    segítségnyújtás veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzésében és a kialakult veszélyhelyzet elhárításában,

-    szükség esetén a bentlakásos szociális intézménybe történő beköltözés segítése.

  • személyi gondozás keretében ezeken túlmenően:

-          az ellátást igénybe vevővel segítő kapcsolat kialakítása és fenntartása

-          gondozási és ápolási feladatok végzése.

A házi segítségnyújtás térítési díja a szociális segítés és a személyi gondozás térítési díjából tevődik össze. A házi segítségnyújtásban részesülő által havonta fizetendő személyi térítési díjat az óradíj és az adott hónapban elvégzett tevékenységekre fordított idő szorzata alapján kell kiszámítani. A tevékenységekre fordított időt a tevékenységnapló alapján kell megállapítani. Az intézményi térítési díj személyi segítés esetén 500,- Ft/gondozási óra, személyi gondozás esetén 600,- Ft/gondozási óra. Az ellátottak személyi térítési díjat fizetnek, melyet jövedelmi viszonyaik alapján a vonatkozó jogszabályok figyelembevételével az intézményvezető állapít meg.

Idősek klubja

A saját otthonukban élő, tizennyolcadik életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek vehetik igénybe.

A nappali ellátás

- tanácsadás,

- készségfejlesztés,

- háztartási vagy háztartást pótló segítségnyújtás,

- idősek nappali ellátása kivételével étkeztetés,

- esetkezelés,

- felügyelet,

- gondozás és

- közösségi fejlesztés

szolgáltatási elemet szükség szerint biztosít.  

Ezek közül a mi klubunk az alábbiakat nyújt:

- tanácsadás: Az igénybe vevő bevonásával történő, jogait, lehetőségeit figyelembe vevő, kérdésére reagáló, élethelyzetének, szükségleteinek megfelelő vélemény-, javaslatkialakítási folyamat, a megfelelő információ átadása valamilyen egyszerű vagy speciális felkészültséget igénylő témában, amely valamilyen cselekvésre, magatartásra ösztönöz, vagy nemkívánatos cselekvés, magatartás elkerülésére irányul.      

-gondozás: Az igénybe vevő bevonásával történő, tervezésen alapuló, célzott segítés mindazon tevékenységek elvégzésében, amelyeket saját maga tenne meg, ha erre képes lenne, továbbá olyan rendszeres vagy hosszabb idejű testi-lelki támogatása, fejlesztése, amely elősegíti a körülményekhez képest legjobb életminőség elérését, illetve a családban, társadalmi státuszban való megtartását, visszailleszkedését.    

- felügyelet: A szolgáltatásnyújtás helyszínén lelki és fizikai biztonságot szolgáló, személyes vagy technikai eszközzel, eszközökkel biztosított kontroll.

- háztartási vagy háztartást pótló segítségnyújtás: Az igénybevevő segítése mindennapi életvitelében, ügyeinek intézésében, valamint a személyes szükségleteinek kielégítésére szolgáló lehetőségek és eszközök biztosítása, ha ezt saját háztartásában vagy annak hiányában nem tudja megoldani.  

-készségfejlesztés: Az igénybe vevő társadalmi beilleszkedését segítő magatartásformák, egyéni és társas készségeinek kialakulását, fejlesztését szolgáló helyzetek és alternatívák kidolgozása, lehetőségek biztosítása azok gyakorlására.

-  idősek nappali ellátása kivételével (demens klub) étkeztetés: Gondoskodás meleg ételről alkalmilag vagy rendszeresen a szolgáltatónál (klubban elfogyasztva).

 

 

 

P5200043

 

 

 

P5200026

 

 

 

P5200033

 

 

P5200036

 

 

 

P5200042

 

 

 

Térítésköteles szolgáltatás:

- az étkezés

Térítésmentes szolgáltatások:

- tisztálkodási, mosási, vasalási, varrási lehetőség,
- televízió, videó, rádió, cd lemezjátszó, magnó használata,
- sajtótermékek (napilapok, heti lapok),
- könyvek, társasjátékok, kártya biztosítása,
- felvilágosító előadások szervezése, egészséges életmód témakörében
- rendszeres vérnyomásmérés, és testsúly ellenőrzés,
- testmozgás biztosítása,
- hivatalos ügyek intézésének segítése,
- kapcsolattartás családdal, háziorvossal.

A klub hétköznapokon, hétfőtől péntekig 0800 órától 1600 óráig tart nyitva. A klub működésének részletes szabályait annak házirendje tartalmazza. Azon klubtagok beszállításáról és hazaviteléről, akik mozgásukban korlátozottak, a tanyagondnokok gondoskodnak.

A demens személyek nappali ellátása az idősek klubja részeként működik. Demens személyek nappali ellátása a Pszichiátriai/Neurológiai Szakkollégium által befogadott demencia centrum, vagy a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal, vagy pszichiáter, neurológus, geriáter szakorvos demencia kórképet megállapító szakvéleményével rendelkező személyeket látja el. Rendszeresen szervezett egyéni és csoportos foglalkozásokat, meglévő képesség megőrzésére és fejlesztésére irányuló programokat mentális gondozást, felügyeletet biztosítunk a számunkra.

A jelenleg hatályos önkormányzati rendelet szerint a klubban a csak napközbeni tartózkodást igénybe vevők részére díjmentes a szolgáltatás. A napközbeni tartózkodást és ott étkezést igénybe vevők esetén az intézményi térítési díj 570,- Ft/nap, melynek személyi térítési díját az intézményvezető állapítja meg az étkeztetés szabályai szerint.
A házirend tartalmazza azokat a szolgáltatásokat, amelyek önköltségi áron vehetők igénybe.


Idősek otthona

Tartós bentlakást nyújtó intézményként idősek otthona működik a településen. 27 fő idős teljeskörű ellátását biztosítja az Otthon, "normálszintű" elhelyezéssel.

Az Intézmény az ellátási területén elvégzi
- az ápolási, gondozási feladatokat a nyugdíjkorhatárt betöltött személyek részére, ha egészségi állapotuk rendszeres gyógyintézeti kezelést nem igényel, valamint
- gondozza azokat a 18. életévüket betöltött személyeket, akik betegségük miatt nem tudnak önmagukról gondoskodni.

Az intézményi elhelyezést megelőzően előgondozást, gondozási szükséglet vizsgálatot kell végezni. A kérelem nyilvántartásba vételét követően szakmai szempontok figyelembe vételével, az igénylő állapota alapján szervezzük meg az előgondozási folyamatot. A kérelem nyilvántartásba vételéről és az előgondozás tervezett időpontjáról értesítést küldünk a kérelmezőnek. A gondozási szükséglet mértékéről, a felvételi döntésről szintén írásbeli értesítést küldünk.      

Az intézményvezető (vagy az általa megbízott személy: ápolásvezető) a 36/2007. (XII. 22.) SZMM rendeletben meghatározottak szerint megvizsgálja a gondozási szükségletet és az azt megalapozó egyéb körülmények fennállását.

Idősotthoni ellátás az értékelő adatlap alapján III. fokozatú személy esetében vagy a jogszabályban meghatározott egyéb körülményeken alapuló gondozási szükséglet megállapítása esetén nyújtható. Ha az idősotthoni ellátást igénylő gondozási szükséglete fennáll, de az értékelő adatlap alapján nem III. fokozatú, és az idősotthoni elhelyezést a jogszabályban meghatározott egyéb körülmények sem indokolják, az intézményvezető tájékoztatást ad a házi segítségnyújtás igénybevételének lehetőségéről.

Soron kívüli elhelyezés esetén az igénylő a szolgáltatás kérelmezésekor jelzi a soron kívüli elhelyezésre vonatkozó igényét, amelynek vizsgálata után az intézményvezető dönt, és döntését rögzíti az Szt. 20. §-a szerinti nyilvántartásban.     A soron kívüli elhelyezés iránti igény sorrendben megelőzi a többi kérelmet. Részletesen a helyi rendelet és a szakmai programunk rögzíti a szabályait.

Az Idősek Otthonának feladatai:

- a lakhatásról való gondoskodás 24 órás fel-ügyelet mellett,
- ápolási, gondozási feladatok ellátása,
- napi legalább háromszori étkezés biztosítása, a szakorvos által igazolt diétás étkezést igénylő személy számára az állapotának megfelelő diétás étrend biztosítása

- szükség szerinti ruházattal és textíliával való ellátás,
- egészségügyi ellátás biztosítása,
- mentálhigiénés gondozás biztosítása.


Az intézmény azoknak az időskorú személyeknek jelent megoldást, akiknek már nehézséget okoz önmaguk ellátása, ha nincs, vagy távol van a hozzátartozó, ezzel együtt a biztos segítség. Az otthonház célja egy becsületben ledolgozott élet végén a méltán megérdemelt nyugalom, biztonság, kényelem biztosítása az ellátottak részére.
Az intézmény a falu központjában helyezkedik el, tömegközlekedési
eszközökkel könnyen megközelíthető. Az épületet kényelmes ülőbútorokkal felszerelt tágas park veszi körül, amely kellemes pihenési lehetőséget ad és egyben hasznos tevékenységi területet is biztosít a lakóknak.
Az impozáns kétszintes épületben 13 db lakószoba került kialakításra. A szobák 2 ágyasak és mindegyikhez önálló fürdőszoba, wc, előszoba is tartozik.

A megfelelő fizikai, egészségügyi, lelki gondozás, a rendszeres programok, kirándulások harmonikus, családias légkört teremtenek.
Az Otthonház vezetőinek és dolgozóinak értékrendjében fontos szerepet kap az idős ember szeretete, tisztelete és megbecsülése, a másokért érzett felelősség, a segítségre szorulókról való gondoskodás.

Az ellátásért fizetendő intézményi térítési díj jelenleg havi 91.350,- Ft, napi 3.045,- Ft.

A gondozottak személyi térítési díjat fizetnek, melyet az intézményvezető állapít meg a vonatkozó jogszabályok figyelembevételével.
Az ellátást igénylő vagy a térítési díjat megfizető más személy írásban vállalhatja a mindenkori intézményi térítési díjjal azonos személyi térítési díj megfizetését. Ebben az esetben a jövedelem-, illetve vagyonvizsgálatot nem kell elvégezni, a személyi térítési díj a mindenkori intézményi térítési díjjal megegyező. Az ellátást ily módon igénybevevő érintett előnyösebb helyzetbe nem kerül ezáltal.    

Ha nem történik ilyen vállalás, akkor az intézmény vezetője megvizsgálja az ellátott

  • havi jövedelmét és pénzvagyonát,
  • havi jövedelmét és ingatlanvagyonát, amennyiben pénzvagyonnal nem rendelkezik.

Ha tartós bentlakásos intézményi ellátás esetén az ellátott jelentős pénz- vagy ingatlanvagyonnal nem rendelkezik, és a térítési díj megfizetésére sincs a törvény szerinti módon vállalás, de az ellátottnak van nagykorú, vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermeke, a jövedelemhányad - a más által vállalt részbeni térítési díj - és az intézményi térítési díj közötti különbözet megfizetésére a szociális törvény szerinti módon kötött megállapodás alapján a gyermek köteles. Ha ez a megállapodás nem jön létre, a fenntartó a bíróságtól kérheti, hogy a Ptk. rokontartásra irányadó szabályai alapján tartásra köteles és képes gyermeket tartási kötelezettsége és képessége mértékével arányban állóan a díjkülönbözet megfizetésére kötelezze. 

Az ellátások igénybevételének módja:

Az ellátások igénybevétele önkéntes, az ellátást igénylő, illetve törvényes képviselője kérelmére, indítványára történik. Ha az ellátást igénylő személy a cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alatt áll, a kérelmet vagy indítványt - az érintett személy véleményét lehetőség szerint figyelembe véve - a törvényes képviselője terjeszti elő. A cselekvőképességében a szociális ellátás igénybevételével összefüggő jognyilatkozatok tekintetében részlegesen korlátozott személy a kérelmét, indítványát a törvényes képviselőjének beleegyezésével terjesztheti elő.    

Az ellátást kezdeményezheti a háziorvos, illetve a lakókörnyezetből bárki, aki ellátatlan, idős vagy szociálisan rászorult embert észlel.

Az igénylők ellátásra vonatkozó igényüket előzetesen szóban, majd írásban a Szent Erzsébet Otthonház intézményvezetőjéhez nyújtják be, kérelem formanyomtatványon, mely az Otthonházból beszerezhető. A kérelmeket az intézményvezetője nyilvántartásba veszi, erről és a további ügymentről értesíti a kérelmezőt. A kérelmek elbírálása az intézményvezető hatáskörébe tartozik, aki a szociális jogszabályok és a helyi szociális rendelet alapján hozza meg döntését. Döntése ellen az intézmény fenntartójához (Kelebia Községi Önkormányzat, Kelebia, Ady. E. u. 114.) lehet fordulni az erről szóló értesítés átvételétől számított 8 napon belül. Az ellátási igénybe vevővel (törvényes képviselővel) az intézményi ellátás igénybevételének időpontjában írásban megállapodást köt az intézményvezető.