Közösségi felmérés, kérdőív - TOP-5.3.1-16-BK1-2017-00011

europaiszocalap

Kelebia Község Önkormányzata

 kelebia kicsi

Tankatalógus

 

A TOP-5.3.1-16-BK1-2017-00011 „Lokális identitásépítés és helyi közösségfejlesztés” című projekt egy olyan lakosságot, helyi közösségeket megszólító program, melynek köszönhetően közösségfejlesztés és közösségépítés valósul meg a kiskunhalasi kistérség következő hat településén: Balotaszállás, Kelebia, Kisszállás, Kunfehértó, Tompa, Zsana. A települések egymással határosak, a konzorcium teljes területe egy folytonos határvonallal körbeírható. Ez az oka, hogy általánosan a problémák is megegyeznek, amelyek leginkább demográfiai, és szociális jellegűek. Jelentős a közeli nagyváros (Kiskunhalas) elszívó hatása, mely elsősorban a munkaképes korú felnőtt lakosság és az ifjúsági korosztály ingázásában, valamint elvándorlásában mutatható ki.

A projekt legfőbb célkitűzése, hogy a településeken olyan önszerveződő kisközösségek alakuljanak ki, melyek a későbbiekben képesek a saját lábukon is megállni, erősödjön identitástudatuk és a társadalmi kohézió. Ezeken keresztül a projekt célja, a helyi identitás megerősítésével és az aktív közösségi lét kialakításával csökkenjen az elvándorlás, valamint az eddig rejtett, a közösség számára nem elérhető, de a közösség tagjainál megbúvó hagyományok, kulturális, természeti, gazdasági, szakmai tudást igénylő értékek feltárása, beillesztve a jelenleg birtokunkban lévő tudásba, annak érdekében, hogy a közösség látható értékei minél gazdagabbá váljanak.

Jelen tankatalógus létrehozása is ezt a célt szolgálja, melynek elkészítése során bevonjuk az együttműködni szándékozó helyi lakosokat, és civil szervezeteket. A tankatalógus célja továbbá, hogy segítsük a lakosságot, abban, hogy egy adott témában releváns információkkal szolgálni tudó személyekkel felvehessék a kapcsolatot.

A tankatalógus nem egy lezárt dokumentum, az egy folyamatosan bővíthető adatbázis, bárki csatlakozhat hozzá, aki úgy érzi, hogy olyan képesség, tudás birtokában van, amely a közösség számára hasznos lehet. Jelentkezni a Sántha Márta Művelődési Házban lehet, kérdéseikkel keressenek bennünket bátran!

 

Kelebiai vasút

Név

Elérhetőség

ismeret, szakterület

Sutka István

 

Forgalmi szolgálat

Sutka Istvánné

06-20/330-38-81

Vasúti kereskedelem, szocialista brigádok

Kiss János

06-30/526-76-04

Mozdonyvezetés, gőzmozdonyok

Varga Sándor

06-30/295-03-54

Kelebiai vasútállomás

Tapodi Ottó

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Vasutas kiállítás

Színes Zsuzsanna

06-30/299-67-42

Árufuvarozás

Varga Lajosné

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Vasúti kereskedelem

Néptánc, népzene:

Gregus Zsolt

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Magyar néptánc, és népzene, nagybőgő

Bíró Melinda

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Magyar néptánc, helyi értéktár

     

Kézművesség

Horváth Zoltánné

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

foltvarrás

Kollár Anna

06-70/411-70-06

foltvarrás

Keczánné Snyehola Ildikó

06-70/326-64-91

hímzés, foltvarrás

 


 

TOP-5.3.1-16-BK1-2017-00011P „Lokális identitásépítés és helyi közösségfejlesztés”című projekt keretében Április 24-én tartottuk volna az agrárkereskedelmi központban a Gézengúz óvoda és bölcsőde ovisaival a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódóan táncházunkat, melyet a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztanunk a nyár végére, így végül augusztus 31-én sikerült megvalósítani. Ennek apropója az az országos szintű kezdeményezés volt melynek keretében a magyar népviseleteket próbálják népszerűsíteni, és arra buzdítják a lakosságot, hogy minél többen öltözzenek egy napra népviseletbe.

A program kapcsán népviseleti kiállítással készültünk a kicsiknek, melynek keretein belül a Gézengúzok megismerkedhettek Mezőség, Kalotaszeg, Moldva, Dél-Alföld, Sárköz, Szék, Gyimes népviseleteivel.

A rövid bemutató után táncházzal folytattuk a sort, mely során moldvai és felcsíki táncokat tanultunk a gyerekekkel.

Nagyon szépen köszönjük a közreműködést a Tavaszi Hérics Tánccsoport aktív és nyugdíjas tagjainak, hogy színesítették és segítették a programot, és reméljük, hogy jövőre ugyanígy együtt tudjuk ünnepelni a népviselet napját a kis Gézengúzokkal.

DSC00115
DSC00123
DSC00124
DSC00184
DSC00188
DSC00189


 

„Egyszer volt Tompán kutyavásár”…

címmel táboroztak Tompán a cserkész parkban három település –Balotaszállás, Kelebia és Tompa felső tagozatos gyerekei a TOP-5.3.1-16-BK1-2017-0001 pályázati támogatás keretéből.
A civilizációból nomád körülmények közé, önellátásba lépni  nem kis bátorságot igényelt, de  sikerült  helytállniuk. A telefonok csak esténként kerültek elő, amikor lejelentkeztek otthon a „túlélők”.
A színes programok mellett  idő sem lett volna gombokat nyomogatni, mert a résztvevők egy időutazás révén egyik pillanatról a másikra Mátyás király udvarában találták magukat, aki éppen felvételt hirdetett nagyreményű ifjak számára, akik nemesi babérokra pályáztak.

DSCI4352

A „kiképzés” során elmélyedtek a magyarság kultúrájának értékeiben. Megismerkedtek a baranta harcművészet   testet, lelket kiművelő tudományával, az ősi magyar rovásírással, a magyar nyelv páratlanul gazdag kifejező erejével, képi tartalmával, szógyökeivel, -bokraival. Jártasságot szereztek a néptáncban, különféle kézműves tevékenységekben, volt lovaglás, íjászat és kardvívás is.

 Nyomozós játék keretében gyakorolták a tájékozódást, az önálló feladatvégzést.
Megismerkedtek az életrevaló 7 szokás elemeivel  és az önellátás mikéntjével, mert  Ifjú vitézeink és udvarhölgyeink  kotlában melegítettek vizet maguknak a sajátkezű mosogatáshoz és  fürdéshez.

A tábor harmadik napján a király és királyné látogatott el hozzájuk, akik személyesen foglalkoztak a fiúk és a lányok igazi férfivá, és nővé formálásával.
Esténként  maga Janus Pannónius  vezette a tábortüzeket, ahol énekkel, játékkal vidám tábortűzi tréfákkal múlatták az időt. Itt mutatták be egymásnak  saját településeik jellegzetességeit illetve Mátyás királyról szóló népmeséket adtak elő a csoportok. A tábortüzek után még csillag és üstökös nézésre is kerítettünk időt.
A gyerekek önmaguk kiművelése során talentumokat gyűjtöttek, amelyek számának gyarapodása visszatükrözte fejlődésüket.

IMG 20200714 104100

A tábor végén próbát tettek az elsajátított tudományokból, - még  éjszakai bátorságpróba  is volt – amelynek eredményeként mindannyian felvétettek a király nemeseinek sorába. Az erről kiállított passzus természetesen kutyabőrre lett írva.
Az utolsó nap nagy vigassággal zárult.  A délelőtti vásári forgatagban elköltötték a keresett talentumokat, majd néptánc bemutatóval és színi előadással lepték meg a látogatóba érkező szülőket.

Mindezek után haza bocsáttattak, hogy a továbbiakban saját lakóhelyükön munkálkodjanak a köz javára,  és önmaguk legjobb képességei szerint  segédkezzenek a magyar nemzet felvirágoztatásában.

Zs K Á

20200717 154805

 


matyas




A helyi nyilvánosság fejlesztése

Közösségi beszélgetés I Kelebia.docx

Kelebia Közösségi beszélgetés II..docx

Közösségi felmérés értékelés Kelebia.docx

Közösségi interjú Kelebia.docx

Pályázat bemutatása.docx

Részvételi fórum Kelebia1.docx

 

 

20200717 154805
DSCI4352
IMG 20200714 104100
image001
image002
image003
image004
image005
image006

 


Kedvezményezett neve:  Tompa Város Önkormányzata
Konzorciumi tagok:          Balotaszállás Község Önkormányzata
                                        Kisszállás Község Önkormányzata
                                        Kunfehértó Község Önkormányzata
                                        Zsana Község Önkormányzata
                                        Kelebia Község Önkormányzata

Pályázati felhívás neve:   Lokális identitásépítés és helyi közösségfejlesztés
kódszáma:                       TOP-5.3.1-16
Projekt címe:                   A helyi identitás és kohézió erősítése
Azonosító száma:            TOP-5.3.1-16-BK1-2017-0011
Szerződött támogatás összege:               44 129 478 Ft
Szerződött támogatás mértéke (%-ban): 100 %

Projekt tartalmának rövid bemutatása: " A projekt legfőbb célkitűzése, hogy a konzorciumot alkotó településeken olyan önszerveződő közösségek alakuljanak ki, amelyek a későbbiek során finanszírozási források nélkül képesek önállóan is fennmaradni, erősödjön a helyi identitás és a társadalmi kohézió.

                                                                                        A fő célkitűzések keresztül az alábbi részcélok is megvalósíthatók:

  • a helyi identitás megerősítésével és az aktív közösségi léttel csökkenteni az elvándorlást,
  • az eddig rejtett, közösség számára nem elérhető, de a közösség tagjainál „megbújó” hagyományok, kulturális, természeti, gazdasági, szakmai tudást igénylő értékek feltárása, integrálva a jelenleg a birtokunkban lévő tudással, annak érdekében, hogy a közösség látható értékei minél gazdagabbá váljanak.
  • a jelenlegi civil aktivitás megerősítése a projekt keretében foglalkoztatott szakemberek munkája által, valamint a helyi lakosok aktivitásának növelésén keresztül,
  • a települések között már meglévő kapcsolatok erősítése a további, a település lakosai közötti kulturális és gazdasági együttműködések létrejövetelének érdekében.

Projekt fizikai befejezésének tervezett időpontja: 2022. április 1.



Kedves Válaszadó!

Az ÖN válasza hozzájárul települése közösségfejlesztéséhez, a projekt során megvalósításra kerülő tevékenységek előkészítéséhez.

A projekt: a Pénzügyminisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága, mint Támogató a Terület és Településfejlesztési Operatív Program (a továbbiakban: TOP) keretén belül TOP-5.3.1-16 jelű, A helyi identitás és kohézió erősítése tárgyú felhívást tett közzé. A Támogató támogatási döntése szerint a 6 település összefogásával (Tompa, Balotaszállás, Kunfehértó, Zsana, Kelebia és Kisszállás) megvalósuló projekt 44.129.478 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült. A konzorcium vezetője Tompa Város Önkormányzata.

A kérdőív kizárólag a TOP-5.3.1-16-BK1-2017-00011 azonosítószámú pályázati program megvalósításának elősegítésére készült.

A kérdőív kitöltése önkéntes és név nélkül történik. A kiértékelésük során kapott eredmények, információk jelen pályázati program keretében, a pályázat céljainak megvalósítása érdekében kerülnek felhasználásra.

Közösségi Felmérés Kérdőív Kelebia.docx