A kelebiai Templomhegy a Csiszár-legelőn található. A helyszínen 2010-es évek elején  készített légi felvételeken megfigyelhető volt a templom helyét kerítő árkolás nyoma, mely egyébként a műholdfelvételeken is jól kivehető. A szemlén kiderült hogy a lelőhely egyedülálló módon  a 13. századtól napjainkig nem lett felszántva, így Bács-Kiskun Megye 250 ismert templomos hegye közül  ez az egyetlen pusztában található helyszín, ami viszonylagos épségben érte meg a 21. századot, leszámítva a kincskeresők tevékenységét.  A terület eddigi feltárásáról, és kutatásáról csak kevés forrás maradt fent, az is inkább csak a XX. század első harmadából, mivel a későbbi ásatások dokumentációjának nagy része a II. világháború alatt megsemmisült.

A templomhegy kutatásának előzményei közé sorolhatók a Csiszár-legelőn található kiemelkedést övező föld alatti kincsekről szóló regék nyomán megjelenő kincskeresők tevékenysége volt. Kincseket ugyan senki sem talált, de a föld alól emberi maradványok kerültek elő, mely elindított egy feltárási folyamatot (nem a kincsek felkutatása, hanem bűnügyi kivizsgálás végett).

A kutatást Szabadka városi gimnáziumának tanára Bibó Bige György vezette, akinek ez volt az első és az utolsó ásatása is egyben. A 20. század első feléből csak az ő leletei maradtak fent, melyeket a Szabadkai Történeti Levéltárban őriztek. Ezek az írások 1982-ben kerültek elő.

A régészeti kutatás 1913-an kezdődött és 7 napig tartott. Bibó vázrajzot készített a templom helyének tágabb környezetéről. Megfigyelései alapján a templom északkeleti tájolású, egyenes szentélyzáródású, 8 méter hosszú, és 4 méter széles téglaépület volt. Alapfalainak szélessége 0,5 és 1,3 méter között változott. Bejárata délnyugaton volt. A templom délnyugati végén két 0,7x0,7 méteres oszlopalapozás, illetve különböző alakú idomtéglák kerültek elő.

Az épülettől keletre 4,5 méterre Bibó „összehányt” emberi csontokat, tőle délre pedig számos rendellenes temetkezést talált. A talált csontok alapján megállapította, hogy az ide temetett emberek nem természetes halált haltak. A templomtól délkeletre két nagyobb, felnőtt személynek és egy gyermeknek készült téglakriptát is találtak.

Az 1913-as ásatáson több fém lelet is előkerült, Árpád-kori érmek mellett három dárdahegy, két nyílhegy, egy „pegazust ábrázoló csat”, egy kerek zománcozott dísz, illetve sok vastárgy, mint például ajtópánt, vasalás zabla, szegek stb. A Bibó által pegazusnak említett állat valószínűleg szárnyas oroszlán lehetett, mely Márk evangélista szimbólumaként gyakran fordult elő 12-13. századi egyházi tárgyakon.

A leletek Szabadkán a Közkönyvtár és Múzeum egylet gyűjteményébe helyezték, ahonnan a Városházára kerülhettek a tárgyak későbbiekben. Az első világháború végén a tárgyak egy része, és az azonosításukhoz elengedhetetlen leltárkönyvek eltűntek, majd a második világháború végén a maradék leletnek is nyoma veszett. Így tehát az első ásatásról, és az ott talált tárgyakról egyedül Bibó eredeti ásatási dokumentációja tanúskodik.

A második világháborút követően több kisebb jelentőségű ásatás zajlott a területen, 2020 őszén a Katona József Múzeum egyháztopográfiai programjának keretében végeztek kutatást, melynek eredményeként rézpénzeket találtak II. Béla, III. István, valamint III. Béla korából (XII. sz.). A legjelentősebb lelet egy korabeli kengyel volt.

A Bibó Bige György nagyon pontos és részletes leírásai, és a későbbi itteni és más templomhegyeken végzett ásatások bizonyítékai arra engednek következtetni, hogy a kelebiai lelet egy megtámadott, megostromlott sánccal és árokkal erődített Árpád-kori templom, melynek vesztét az 1241-1242. évi tatárjárás idejére teszik.

Ezek a feltételezések bizonyításához, és körülmények kivizsgálásához azonban további ásatásokra lesz szükség.

Bács –Kiskun Megyében fellelhető templomhegyek közül a kelebiai a legkevésbé bolygatott helyszín, emiatt egyedülálló régészeti leletnek számít. Segítségével teljesebb képet kaphatunk kelebia területén Árpád-korban fellelhető település lakóinak életéről, történelméről. Ez az egyik legrégebbi és legjelentősebb lelet Kelebián.