Polgámesteri Hivatal telefonszám : 06/77-454-201

BETHLEN GÁBOR ALAP

Testvértelepülési kapcsolatokat erősítő programok Kelebián

Kelebia község Önkormányzata 2021-ben pályázatot nyújtott be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-hez testvértelepülési programok és együttműködések támogatására.

A pályázat nyert, a programokra összesen 1.857.000 Ft-ot kapott az önkormányzat.A cél olyan közös programok megvalósítása volt, melyek segítenek a résztvevők magyarságtudatának, összetartozástudatának megerősítésében a sokszínű magyar kultúra bemutatásának segítségével. A cél megvalósítása érdekében jeles ünnepnapokhoz, és eseményekhez kapcsolódóan közös programokat szerveztünk, melyeken anyaországi és külhoni előadók mutatták be kultúránk, és történelmünk egy-egy szeletkéjét.

A projekt segítségével valósulhatott meg:

  • (a koronavírus-járvány miatt kisebb létszámmal) a 2021 decemberében a falualapítási ünnepség, melyet minden évben Kishegyes, Bajsa és a vajdasági Kelebia képviselőivel ünneplünk meg.
  • 2022. március 15-i ünnepség melyre meghívást kapott Kálló Béla szabadkai színművész, aki Tóth Péter Lóránttal közösen Petőfi és Arany barátságát mutatta be egy színházi előadás keretében kelebiai és testvértelepülési vendégeinknek. Az ünnepségre a Kelebiai Farkas László Általános Iskola diákjai is készültek egy előadással.
  • 2022. május 6-án testvértelepülési kézművesek találkozóját szerveztük, melyre meghívást kapott a Nők Kishegyesi Fóruma, akik hímzési technikákat mutattak be a jelen lévőknek, a bajsai Testvériség Művelődési Egyesület, akik az íjkészítés tudományát mutatta be, a kelebiai Foltocska Foltvarró Klub, akik a foltvarrás rejtelmeibe vezettek be bennünket, valamit a tompai Dugovics Titusz Cserkészcsapat tagjai a bőművesség alapjaival ismertették meg az érdeklődőket.
  • A testvértelepülési kézműves körök bemutatkozása ezzel nem ért véget, hiszen Bajsán 2022. április második hetében meghívást kapott a Kelebiai Nyugdíjas Egyesület, kézműves termékei kiállítására, majd május 21-én Kelebián szerveztük meg a testvértelepülési kézművesek tárlatát. A Testvértelepülési találkozó keretein belül megrendezett kiállításra Bajsáról, Kishegyesről és Kelebiáról is érkeztek alkotások összesen 11 kézműves munkáiból.
  • A Testvértelepülési Találkozóra (2022. május 21.) meghívást kaptak Bajsa és Kishegyes településeken kívül a romániai Nagyiratos képviselői is. A találkozón a testvértelepülések képviselői lehetőséget kaptak gasztronómiai, kézműves, és kulturális értékeik bemutatására. Lehetőség volt népi küzdőjátékokkal történő megismerkedésre is.
  • A gyerekekre is gondoltunk a programok szervezése során. A legkisebbek kipróbálhatták a magyar népi játékokat, melyeket akár otthon is elkészíthetnek maguknak, illetve magyar táncház keretein belül táncokat sajátíthattak el.
  • A nemzeti összetartozástudat erősítése a kelebiai gyermekekben településünknek mindig is egy fontos célja volt. A Kelebiai Farkas László Általános Iskola is igyekszik ezt a célt szem előtt tartva programokat szervezni a fiatalok számára, ezért minden évben kirándulást szervez egy-egy osztály számára a külhoni magyarlakta területekre, hogy a gyermekek megismerkedhessenek az itteni magyarok közösségével, kultúrájával, szokásaival. A tapasztalataikat pedig nemzeti összetartozás napja alkalmából átadják egy műsor keretén belül diáktársaiknak, és a testvértelepülései iskolákból érkező vendég diákoknak. A 2022-es évben június 3-án került sor településünkön a Nemzeti Összetartozás Napjának megünneplésére.
  • A magyar kultúra meghatározó eleme a magyar népdalkincs is, melynek egyik legtehetségesebb előadója Kovács Nóri, aki közös pünkösdi programunkat tette emlékezetessé. A pünkösdi program szentmisével kezdődött a Krisztus Király Templomban, majd az Agrárkereskedelmi Központban folytatódott. Sajnos a tervezetthez képest nagyon kevesen tudtak eljönni nemcsak Kelebiáról, de testvértelepüléseinkről is.

A program megvalósult a Magyar Kormány támogatásával.

  • Item

    Item

  • Item

    Item

  • Item

    Item

  • Item

    Item

  • Item

    Item

  • Item

    Item

Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja!